|
|
A tőzsdézés pszichológiája (5. rész)A sikeres tőzsdézéshez a megfelelő technikai felkészültségen
túl mentálisan is készen kell állnunk. Ehhez ad segítséget az írás.
Kapcsolódó: A tőzsdézés pszichológiája (4. rész) Honnan lehet tudni, hogy mikor kell a nyereséget learatni egy ígéretes tranzakció esetében? Legelőször is önmagunkkal kell tisztáznunk, hogy mennyire akarunk mohók lenni, mennyi pénzt akarunk keresni. Van-e valamilyen profitrealizálási célárunk, előre meghatározott kilépési pontunk? Kilépési pont meghatározása nem csak a veszteségminimalizálás oldalán fontos. A nyereség bebiztosítása éppen olyan lényeges. Vajon miért hallhatunk sikeres kereskedőket arról panaszkodni, hogy mennyire bánják, ha túl hamar adják el a részvényeiket, de nem háborognak ugyanígy, ha megfelelően korán adnak el a veszteséges oldalon? Ezek a kereskedők alapvetően sikeresek, mert tudnak eladni, mégha időnként túl hamar is teszik. Az elérhető maximum profit az, ami hajt mindannyiunkat. Ha mákszemnyi esély mutatkozik a további emelkedésre, akkor igyekszünk tartani a végsőkig a papírt, ameddig csak lehetséges. Van egy régi mondás, miszerint a tőzsde olyan mint az angolna, ami mégha a kezünk között is van, könnyen kicsúszik onnan. Sikeres játékos rendkívül körültekintően bánik a kereskedésre szánt alaptőkéjével. Ha bármi kétségük merül fel a pillanatnyi helyzetet illetően, gyorsan cselekszenek. Inkább eladnak, minthogy adjanak egy esélyt arra, hogy kétségükből valóság legyen. A több kisebb veszteség látszatra összeadódik és jelentősebb veszteséget eredményez, de ez nincs így. A sok kis veszteség a játék belépődíja, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki befizet a tőzsdére. A nagy veszteség viszont tényleg húsbavágó eredményt hozhat. Aki hajlandó megfizetni a sok kis veszteséget, annak van esélye arra, hogy elkerülje a néhány nagyobbat, ami aztán a tőke jelentős részét elviheti. Aki viszont nem hajlandó kis veszteségeket vállalni, az csak a partvonalról nézheti, amikor a nagy nyereség a kockáztatóbb ölébe hull. Természetesen sok múlik kockázattűrő képességünkön is.
Azokat a pozíciókat, ahol kétségünk támadt közben a kimenetelt illetően, a lehető leggyorsabban fel kell számolni. Probléma ilyenkor az egyre jobban elhatalmasodó puszta reménykedés, ami viszont a kétségek kézzelfogható jele. Ha már nem hiszünk az adott felállás sikerében, akkor nem érdemes a csodára várni. Mert néha valóban történnek hirtelen fordulatok, azért általában kétségeink jogosak. Éppen amiatt lehetünk bizonytalanok, mert a részvény nem úgy viselkedik, ahogyan várjuk. Hiába mutat esetleg minden külső körülmény abba az irányba, hogy a kiválasztott részvényünknek arra kellene mennie, amit gondoltunk, ha a monitoron mást látunk, higgyünk neki. És cselekedjünk! A jó időben, megfelelően kiválasztott pozíció ugyanis működik önmagától, a részvény viselkedése a vártnak megfelelő. Ekkor és csak ekkor tettünk jó lóra: a sikeres tranzakció valószínűsége így percről percre kell, hogy nőjön.
(Folytatása következik!) -TS- 2001.05.24. |
|
