|
|
Mikor
söpörjük be a nyereséget? (1. rész)
Nemcsak a részvény vételénél kell szerencsésnek lennünk, hanem jó érzékkel kellene tudnunk eladni is, ha éppen nyereségben vagyunk. Ám mint minden, ez is nehéz - ez az írás némi segítséget kíván nyújtani.Ahhoz, hogy sikerüljön nyereséget
elérni a tőzsdén, többet kell tennünk, mint pusztán kiválasztani egy jó
részvényt. Még akkor is, ha a világ valamely elismert guruja jelenne meg álmunkban,
és fülünkbe súgná az évszázad üzletét, önmagában még ez sem lenne
elegendő ahhoz, hogy sikerüljön profitra szert tenni, és főként, hogy
sikerüljön hosszútávon is nyereségesnek maradni. Az egyik alapvető, és általánosan
jelentkező probléma, hogy sokan nem szeretnek veszteségben eladni. Pedig a
nagy veszteségek is kis veszteségként indulnak, és aki nincs felkészülve a
kis veszteségek lezárására, az főleg képtelen lesz erre az egyre nagyobb mértékű
veszteséget látva. Az 50%-os esés is úgy kezdődik, hogy a részvény esik
3-5%-ot, majd megint és megint…és ha nem zárjuk a pozíciónkat, akkor előbb-utóbb
komoly bajban lehetünk. A másik általános – és szinte
mindenkit érintő – probléma, hogy általában nem sikerül bebiztosítani a
nyereségünket. Azaz, ha éppenséggel a jó oldalon állunk, a részvény szárnyal,
és mi nyereségben vagyunk, akkor sem sikerül az üzletet a legoptimálisabban
befejezni. Ennek oka is az, hogy a kisbefektetők nem szeretnek eladni. Ha esik
a részvény, akkor azért, ha emelkedik akkor azért. Venni szeretünk,
tekintet nélkül az irányra, tekintet nélkül arra, hogy így a veszteségeket
növeljük, ha éppen a rossz oldalon állunk, vagy pedig a részvény éppen csúcson
van, ezért a rávétel azon a szinten nagymértékben csökkenti a nyereséget. Eladni a részvényeket nyereségben
is nehéz. Ha a részvény emelkedik, látszólag nincs ok arra, hogy eladjuk,
és ameddig a legcsekélyebb esély mutatkozik a további emelkedésre, addig a
mohóságunk általában megakadályoz abban, hogy eladjunk, még akkor is, ha
az árfolyam már irreális magasságokba emelkedett. Sokan pedig egyenesen
szerelembe esnek részvényük iránt, és egész egyszerűen nem hajlandóak
eladni, bármi történjék is közben a céggel vagy az árfolyammal. Ha komoly befektetőnek gondoljuk
magunkat, aki hosszútávban gondolkozik, akkor nem is érezzük szükségét a
részvény eladásának. Még a legelismertebb tőzsdecápák is, mint André
Kosztolány vagy Warren Buffet, általános tanácsként adták, hogy vegyük
meg a részvényt, majd ne foglalkozzunk velük évekig, a gyümölcs be fog érni.
E mögött a venni-és-tartani megközelítés mögött az az egyszerű elgondolás
áll, hogy a történelmi adatsorok azt mutatják, a részvényárak hosszútávon
emelkednek. Ha pedig így van, feleslegesnek tűnik eladni. Másik visszafogó tényező lehet,
hogy attól félünk, hogy hamar adunk el. Minden befektető, ha eladásban
gondolkozik is, az csakis a csúcson lehet. Ott, ahonnan az árfolyam
komolyabban fog visszaesni. Mivel azonban ezt a pontot csak utólag lehet
diagnosztizálni, az eladás elmarad akár csak néhány százalékkal a csúcs
alatt is, általában “ilyen áron már nem adok el” megfontolás miatt. A túl
korai eladás érzése szintén nem kellemes. Eladni egy Matávot 1500 Ft-on,
amikor 2600-ig meg sem állt, lehetett olyan érzés, mint 1995-ben nyereséggel
kiszállni egy America Online befektetésből – 3 dolláron… (Folytatása következik!) I-Valentino 2001.02.01.
|
|