|
|
Venni és ülni rajta – ez már túlhaladott? (2. rész)A mai nehéz tőkepiaci helyzetben egyre kevésbé tud profitot termelni az évtizedeken át jolly jokernek tekintett "venni és ülni rajta" stratégia, szemben az egyre inkább teret hódító rövidtávú befektetési, kereskedési technikákkal. Utóbbiak az ilyen szituációkban is nyereségesen működtethetők. A két alapvető befektetői megközelítés összehasonlítására tesz kísérletet az írás.Kapcsolódó: Venni és ülni rajta – ez már túlhaladott? (1. rész)Stabilan emelkedő
piacon nagy nyereséget lehet elérni úgy is, ha az embernek semmifajta előre
meghatározott terve nincs arra nézve, hogy mit tegyen az emelkedő vagy eső részvényeivel,
de medvepiacon ezek nélkül a stratégiák nélkül elkerülhetetlen a veszteség.
Ha a nyitott pozíciókat az optimista befektető még lombardhitellel meg is támogatta,
akkor nem nehéz elképzelni, hogy milyen veszteséget tudott okozni egy ilyen mértékű
esés. A jelenlegi piaci
helyzetben úgy tűnik, hogy rövidtávú befektetőként kevesebb az ember
problémája. Először is azért, mert a rövidtávú befektetőnek nem kell
attól tartania, hogy az elkövetkező néhány éve esetleg avval telik, hogy
drukkol a részvényeinek, menjenek
vissza a vásárlási árszintre. A hosszútávú befektetőnek minden reggel úgy
kell kiniytnia az újságot, hogy imádkozhat, legyen valami extra jó hír a részvényeiről,
hogy emelkedjenek. Aztán az is lényeges szempont, hogy a rövidtávú befektető
jobban tudja befolyásolni anyagi jövőjét. Az időnkénti veszteség itt is
jelen van, ez természetes, de összességében könnyebben mozgatja a pénzét,
mert eleve arra készül, hogy gyorsan zárja a pozícióit. Mindent egybevetve
arra a megállapításra juthatunk, hogy saját portfóliónkat nem fogja más
menedzselni helyettünk. Ezért nem mindegy, hogy milyen alapállással, milyen
kiindulópontból tekintünk a tőzsdére. A rövidtávú megközelítésnek kedvez, hogy egy-egy jó hét vagy hónap sokat javíthat portfóliónk állapotán,
míg a hosszútávú megközelítés ellenére szól, hogy néhány jó év után
akár csak néhány borzalmas hónap is mindent lerombolhat. A rövidtávú
kereskedés mellett szól továbbá az is, hogy akár minden nap (minden héten,
de max. minden hónapban) teljesen más szemszögből nézhető a piac, nem köti
meg a trédert a pozíciója miatt fennálló kötelező látásmód. A rövidtávú
kereskedő lényegében naponta dönthet, hogy mit vesz, mit ad el, vagy esetleg
semmit nem csinál. A rövidtávú kereskedő véleménye gyorsan változhat,
ahogyan a piac megkívánja. Hosszútávú pozíciók esetén ezek nehezebben
kivitelezhetőek, ott ülni kell és várni, amíg a gyümölcs termőre nem
fordul. A rövidtávú befektető
is szenved el veszteséget, ez nem kivédhető. De a trédereket nem nagyon
zavarja a veszteség, hiszen pont az attitűdből adódóan gyorsan lezárják
azokat. A tréder lényegében csak “kikölcsönzi” a részvényeket néhány
napra vagy hétre, és ha elemzése jó volt, ha jól látta meg a trendet,
akkor nyer. Ha esetleg tévedett, akkor elad, és már keresi is a következő
“áldozatot”. A rövidtávú befektetőt nem igazán foglalkoztja a részvény
mögött lévő cég jövője, fundamentális alapjai, és az, hogy a vállalat
vajon öt év múlva nyereségesen fog-e működni. Egyedül arra összpontosít,
hogy a pénzből pénzt csináljon, nem pedig arra, hogy tulajdonosnak érezze
magát valamely cégben. A rövidtávú befektető pusztán pénzügyi alapon közelíti
meg a tőzsdét, azt a céget választja, ahonnan gyors árfolyamnyereséget remél.
A legfontosabb
azonban mégiscsak az hogy a tőzsdén mindig próbáljuk meg mi utralni a
helyzetet – legalább a saját portfóliónk fölött. Ha már nem mi irányítunk,
hanem minden a külső körülményektől függ, akkor onnantól kezdve
ugyan mi alapján mondhatjuk, hogy mi játszunk a tőzsdeparketten? Hiszen akkor
már a tőzsde játszik velünk saját kedve szerint! Törekedni kell, hogy ezt elkerüljük. I-Valentino 2001.01.26.
|
|